A hideg nemcsak kinn volt, hanem bent is. Az 1950-es években sok bérlakásban nem volt központi fűtés, csak sparhelt vagy szenes kályha. A falakon jégvirág nőtt, az ablak alatt rongyokat tömködtek a huzat ellen, és reggel a leheletük is meglátszott a levegőben.
Egy szoba – két-három generáció
Sokan éltek úgy, hogy egy szobát osztottak meg a gyerekekkel, nagyszülőkkel. A konyhában lavórban mosakodtak, a vécé közös volt a folyosón. Fürdőszoba? Ritkaság.
„Ha jött a tél, a kályha lett a család lelke. Köré ültünk, és azon főztünk, melegedtünk, meséltünk.”
Fűtőanyag: ha volt...
Szenet, fát sokan csak kapcsolatokkal, cserével vagy épp lopva szereztek. Egy kályhával egy szobát lehetett fűteni – a többiben kabátban aludtak. Aki nem tudott tüzelni, gyakran kórházba került tüdőgyulladással.
A szűkösség ellenére: rend, tisztaság, méltóság
Hiába volt hideg és zsúfoltság, az emberek próbálták megtartani méltóságukat: függönyt varrtak, kis szőnyeget tettek le, szobanövényt neveltek a párkányon. A szegénység nem törte meg a törekvést a tisztaságra és otthonosságra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése