Újra egy asztalhoz ültek az Európai Unió vezetői, és újra ott volt a napirenden Ukrajna jövője. De ami a legjobban meglepte Brüsszelt és az európai politikai elemzőket: Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor harmadszor sem írta alá azt a közös nyilatkozatot, amely az ukrán békekötés mielőbbi támogatására hívta fel a figyelmet. Az eset újabb törésvonalat húzott nemcsak a tagállamok között, hanem Orbán nemzetközi megítélésében is. De mi áll a döntés mögött? És mit üzen ezzel Magyarország a világnak?
Háromszor egymás után: ez már nem véletlen
Brüsszelben egyre feszültebb a hangulat, mivel Orbán Viktor 2024 után 2025-ben is már három alkalommal mondott nemet az EU-s békenyilatkozat aláírására, amely kimondottan azt szorgalmazza, hogy minden tagállam támogatja Ukrajna békés rendezését, és hangsúlyozza az egységes fellépés szükségességét Oroszországgal szemben.
Az utóbbi dokumentum – amelyet június 27-én terjesztettek elő az EU-csúcson – nemcsak szimbolikus jelentőségű, hanem a tagállamok közös külpolitikai irányvonalát is tükrözi. A legtöbb ország, köztük Németország, Franciaország és Lengyelország, már az első körben támogatta. De Magyarország – és különösen Orbán – újra kimaradt.
Orbán nem változtat: Ukrajna háborús állapotban van
A miniszterelnök álláspontja egyértelmű volt a brüsszeli tárgyalásokon: Magyarország csak akkor csatlakozik a nyilatkozathoz, ha annak szövegéből kiveszik a „feltétlen támogatás” kifejezést, és ha nem szerepel benne olyan mondat, amely „Ukrajna EU-tagságához” kapcsolódik.
Orbán egy brüsszeli interjúban úgy fogalmazott: „Ha egy ország háborúban áll, akkor nem lehet az Európai Unió tagja. Ez logikai kérdés, nem politikai.”
Ez a mondat már önmagában is diplomáciai vihart kavart. Az uniós vezetők szerint ez az álláspont gyakorlatilag aláássa az EU közös külpolitikáját és gyengíti az ukránok melletti szolidaritást. De Orbán nem hátrált meg.
Miért számít ez ennyire?
A közös EU-s nyilatkozatok nem kötelező erejűek, de hatalmas szimbolikus jelentőségük van. Ha egy tagállam – különösen egy olyan ország, mint Magyarország – nem csatlakozik, az töredezettséget és belső konfliktust mutat az EU-n belül, amit a külvilág – különösen Oroszország – ki is használ.
Orbán lépése így nemcsak diplomáciai üzenet volt, hanem egyfajta politikai pozíciófoglalás is. Magyarország már hosszú ideje próbálja megőrizni saját külpolitikai függetlenségét az EU keretén belül – de ez most sokak szerint túl messzire ment.
Feszül a húr Brüsszelben
A magyar vétó-sorozat most már nemcsak türelmetlenséget, hanem egyre keményebb kritikát vált ki. A belga miniszterelnök, Alexander De Croo úgy fogalmazott: „Most nem a különutasság ideje van, hanem az egységé.”
Az Európai Parlament több tagja nyíltan felszólította a bizottságot, hogy vizsgálja felül Magyarország strukturális támogatásait, amennyiben a kormány továbbra is gátolja a közös fellépést. Sőt, az is felmerült, hogy a jövőben olyan jogi keretrendszert vezessenek be, amellyel elkerülhetők az ilyen blokkolások – ha nem is vétójog megvonásával, de annak korlátozásával.
Mi következhet most?
Orbán Viktor valószínűleg nem hátrál meg, különösen a 2026-os országgyűlési választások fényében, ahol a nemzeti szuverenitás és a „Brüsszel-ellenesség” kulcstémák lesznek. De az EU sem nézheti tovább tétlenül, ha a közös külpolitika ismét zátonyra fut a magyar ellenálláson.
A következő uniós csúcstalálkozón már napirenden lehet az a kérdés, hogy szükséges-e átalakítani az egyhangúság elvét a külpolitikai döntésekben, vagy marad minden a régiben – még ha az EU ereje ezzel meg is gyengül.
Brüsszel figyel, Moszkva figyel – és most már Budapest is középen áll
A geopolitikai térképen Magyarország pozíciója egyre kényesebb. Orbán Viktor lépései láthatóan nem a véletlen szüleményei, hanem egy tudatos stratégia részei. De hogy ez a stratégia hosszú távon előnyt jelent-e az országnak, vagy inkább elszigetelődést, az most még nyitott kérdés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése